A Programról

A Pillangóhatás Pedagógiai Program (PPP) a Színes Város Csoport pedagógiai projektjének indult 2010-ben Budapesten. Miután az első helyszín, a Pöttyös utca és környéke kiszínesedett Ferencvárosban, a projekt programmá nőtte ki magát. Az ünnepélyes átadón köszöntőt mondott Dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere. Fellépett a Jack Robinson Zenekar. Két diák elkészítette a Pöttyös utca himnuszát, amit elő is adtak a programon. Az egyik épület köré, amit kiszínesítettünk, a helyiek önszorgalomból virágot ültettek és üdítővel támogatták a munkás fiatalokat. A falfestmények bekerültek a Műcsarnokba, egy pályázat különdíjának elismeréseként, továbbá a programról nagy sikerű előadást tartott Pfeffer Józsua diákkoordinátor a világ legeredetibb ötleteit bemutató nemzetközi TED sorozat TedxYouth Budapest nevű konferenciáján. 2012. február 14-e óta a PPP az ELTE PPK (Neveléstudományi Intézet) gyakorlati tárgyaként vehető fel hivatalosan.